Még ugyan szépen süt a nap, de a reggeli hűvös egyértelműen figyelmeztet minket arra, hogy beköszöntött az ősz. Nincs is jobb ilyenkor, mint nosztalgiázni egy kicsit a nyári fényképek láttán. Júliusban Csilla és Marci esküvőjén lehettem a szertartásvezető.

Csillát és családját gyermekkora óta ismerem, ezért az első megbeszélésünkre otthonukban fogadtak még tavaly. Marcit rögtön a szívembe zártam, egy kedves, udvarias fiatalembert ismerhettem meg. Habár mindketten meglehetősen fiatalok, kapcsolatukon egyfajta érettség látszik. A pár külön kérése az volt az esküvőt tekintve, hogy néhány hagyománnyal szakítsunk. Például a menyasszonyi ruha nem fehér, hanem kék volt.

Csillát édesapja és nevelőapja kísérte vőlegényéhez, a szertartás pedig a szabadban, a Hármashatár- hegyen volt. Nagyon szeretem ezt a helyszínt, több ízben nyílt már lehetőségem arra, hogy ottani esküvőn részt vegyek, minden tekintetben különleges hely.

Csillának és Marcinak a részletekről elég pontos elképzeléseik voltak, ezért aktívan közreműködtek az előkészületekben. Ők a fröccsöntést választották, s természetesen nem maradhatott el a szülőköszöntő sem. A pár ragaszkodott ahhoz, hogy saját maguk írhassák meg a fogadalmakat, amiket ő maguk osztottak meg egymással, illetve a násznéppel. Kifejezetten eredeti gondolataik jókedvre derítettek mindenkit.

Csilla és Marci egy különleges napot álmodtak meg. Több találkozásunk alatt kibontakoztak a részletek és úgy érzem, ötleteiket híven visszatükrözte a szertartás is. Sok boldogságot kívánok nektek!

Május 31-én egy olyan pár esküvői szertartását tarthattam, akiket már skype-os beszélgetéseink során is a szívembe zártam. Angliából szervezték nagy napjukat, amire először szertartásvezetőként hívtak, majd felkértek ceremóniamesternek is. Ezúton köszönöm Manuelnek és Juditnak a bizalmat.

A virtuális beszélgetések után, nem sokkal az esküvő előtt végre személyesen is megismerkedhettünk. Együtt ellátogattunk a Tündérerdőbe, ahová a jegyespár a szertartást tervezte. Gyönyörű, mesés helyszínt találtunk az erdő közepén. Rögtön éreztük mindhárman, hogy a hely tökéletes, a pár pont ilyenről álmodott.

Ahogyan közelített a szombat, egy whatsapp csoportban bemutatkoztam a spanyol vendégeknek, mivel én kísértem őket busszal a helyszínre, Láttam, hogy mindenki izgatottan bújja az időjárás-jelentést, készülnek esőre, hőségre, minden eshetőségre. Ez a nyár valóban magában hordozta a meglepetéseket. Hűvös reggelre ébredtünk, de az a tapasztalatom, hogy a legkomorabb viharfelhő is elvonul, lehet, hogy csak kis időre, de teret engedve a hitvesi eskünek.

Délután fogadtam a spanyol vendégeket, akik a sztereotípiától eltérően mindnyájan nagyon pontosan megjelentek a megbeszélt találkozóhelyen. Ennek ellenére kissé kalandosan és latinosan érkeztünk meg az esküvői helyszínre. Az egyeztetés során kialakult egy félreértés, ami alapján a sofőr Szentendrére igyekezett, nem a Tündérerdőbe és mint kiderült, esze ágában sem volt az erdőbe vinni minket. Finom győzködésem kisebb-nagyobb akadályokba ütközött, de minden jó, ha jó a vége. Végül mindnyájan eljutottunk a Tündérerdőbe. Hihetünk a kicsi, jelentéktelen jelekben. Például, hogy én aznap a saját autómmal mentem volna, aztán inkább ezt a megoldást találtuk ki, hiszen így a spanyol vendégeknek is volt egy biztos pontjuk, nem egyedül kellett egy ismeretlen országban utazgatniuk. Míg a Tündérerdőben a vőlegény és a menyasszony várakozott, én rövid, ám nem tervezett városnézésre indulhattam a tanúkkal, Manuel szüleivel és a népes rokonsággal.

A kalandos utat gyorsan elfelejtettük, hiszen mindenki készen állt a nagy pillanatra, a jegyespár bevonulására. A kiváló hangtechnikának köszönhetően a varázslat folytatódott. A remekül megválogatott zene és ahogyan a hangom szállt a fák között, ünnepélyes hangulatot teremtett. A hitvesi eskü, a fogadalomtétel, a lakatceremónia és az örömszülők köszöntése egytől-egyig meghatotta mind a házaspárt, mind a vendégeket. Örültem, hogy a rohanás és a fennakadások ellenére, Judit és Manuel egy nyugodt, bensőséges szertartás keretein belül mondhatták ki a boldogító igent.

Az állófogadást követően a lagzi helyszínére buszoztunk, egy szentendrei, hangulatos kerthelyiségbe a Dunakorzón. A kifejezetten ízletes vacsora után nem maradhattak el a klasszikus játékok, a fényképezkedés a szűk utcácskában, a Dunával mint csodálatos háttérrel.

Köszönöm Manuelnek és Juditnak a bizalmat, nagyon jól éreztem magam az esküvőjükön. Szerettem a kihívást, hogy a szertartás szövegét úgy állítsam össze, hogy ne tolmácsolás legyen, ugyanakkor mind a magyar, mind a spanyol vendégek az esküvő részeseinek érezhessék magukat. Bevallom, a többnyelvű esküvők a kedvenceim. Amikor nem csak két fiatal, hanem két kultúra is összefonódik. Sok boldogságot kívánok Juditnak és Manuelnek!

Eljött az idő. Hamarabb, mint gondoltam és mint számítottam rá. Hatalmas változásokkal kezdeni az új évet ijesztő, de felemelő is lehet egyszerre.

Két és fél éve tértem vissza Magyarországra csaknem egy évtized kihagyás után. Nem ültem tétlenül, sőt mindent háttérbe szorítva dolgoztam. Úgy vélem, nem árt rendszeresen megújulnunk, a 2019-es esztendő számomra így kezdődik és ennek jegyében fog eltelni.

Aki figyelemmel követi a munkásságomat, tudja, hogy meglehetősen összetett a profilom. Aki pedig személyesen is ismer, tisztában van azzal, hogy ez egyensúlyban áll velem, a lényemmel.

A nyelvek és a nyelvtanítás, valamint a fordítás az egyik szenvedélyem. Szeretek az emberekhez kapcsolódni és átadni azt a motivációt és szeretetet, amit én az általam képviselt kultúrák és nyelveik iránt érzek. Őszintén remélem, hogy megjelenésemmel és személyiségemmel mindazt meg tudom mutatni, ami bennem lakozik, ezzel távoli népek titkait elhozva a diákjaimnak.

A ruháim és még inkább az ékszereim engem tükröznek.

 Amikor elkezdtem szövegeket írni, illetve esküvői szertartásokat tartani, hamar rájöttem, hogy ezekben az esetekben is a többnyelvűségben tudok leginkább kibontakozni. Imádom az esküvők hangulatát, s megtapasztaltam, hogy a ceremónia, az eskü mindenkinek a saját anyanyelvén a legmeghatóbb, a legmélyebb. Örülök, hogy ehhez hozzájárulhatok.

Az utolsó kép az írás jegyében készült. Minden reményem szerint ez a portré lesz rám a legjellemzőbb. Januártól júniusig az írás áll majd munkám középpontjában, erre fogom a legnagyobb hangsúlyt fektetni. Számos projekt és ötlet fogalmazódott meg a fejemben az évek során, ezek megvalósítása a fő cél.

Az új évre kívánom nektek, hogy tudjatok álmodni, hogy az álomból hamar terv legyen, majd sikerüljön megvalósítani. Én ezen leszek! Remélem, találkozunk 2019-ben is!

A kétnyelvű szertartások szövegének megalkotása nem könnyű feladat, hiszen számos feltételnek kell megfelelnünk. Két lehetőség nyílik ilyen jellegű ceremóniák lebonyolítására. Munkánkat segítheti egy tolmács, aki a teljes szöveget vagy valamilyen megállapodásnak megfelelően csak bizonyos részét lefordítja. Vagy pedig egy kétnyelvű szertartásvezető vezényeli le a nagy nap eseményeit.

Ez utóbbi esetében igen lényeges, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. A szertartás ugyanis elveszítené a ritmusát, ha a szertartásvezető minden saját mondatát lefordítaná. A szövegnek könnyednek kell maradnia, a ceremóniának folynia kell. Ezért célszerű egy nyelvet kiválasztani, ami dominál, s melyet a vendégek nagy része megért. Ahhoz, hogy senki se érezze magát kirekesztve, fontos azonban, hogy ügyesen variáljuk a két nyelvet és a két kultúrát, mely egybefonódik. Kiemelném az intenzív kommunikációt a jegyespárral, hiszen ők ismerik leginkább meghívottjaikat és családtagjaikat. Mi az, amit mindenkinek értenie kell, mi az, amiben inkább a hangulat érzékelése- érzékeltetése játssza a főszerepet. Egy megnyerő, közkedvelt gesztus, hogy a házastársi esküt a vőlegény és a menyasszony a saját nyelvén mondja el. Valljuk be, ez az esküvő központi eleme, ezért ennek mindenképpen mindkét nyelven el kell hangoznia, így viszont a pillanat varázsa nem törik meg. Ez utóbbi nem alábecsülendő, mert a szertartás egyik legmeghatóbb jelenetéről van szó.

Nem tagadom, a kétnyelvű esküvők kihívásnak számítanak, ami az ügyességet és a nyelvekkel való zsonglőrködést illeti, viszont szerintem egy gyönyörű feladat és élmény. Nagyon szeretem látni, amint két kultúra egybefonódik.

Tudom, hogy már a csapból is Harry és Meghan esküvője folyik, de mivel én szintén nagyon vártam az év esküvőjét, beszámolnék néhány részletről, ami nekem különösen tetszett. 

Nem vagyok sem Anglia, sem herceg- rajongó, mégis Harry és Meghan története valahogy megfogott, talán még jobban, mint William és Kate kapcsolata. 

Egy- két pillanatot különösen meghatónak éreztem. William és Harry személyében két teljesen normális fiatalembert láthattunk, két testvért az oltár előtt, idegeskedve, várakozással teli, az idősebb támogatja a kisebbet. Talán melankólikusan is, hiszen édesanyjuk, akinek emlékét oly szépen sikerült megőrizniük, nem vehetett részt a nagy napon, bár mindent megtettek annak érdekében, hogy jelenléte áthathassa a ceremóniát. Szinte beleszőtték, itt- ott apró jelekkel adták tudomásunkra, velük van, hiszen a szívükben hordják. A fehér rózsák a bejáratnál, amik szinte lugasként értek össze a belépők feje felett, a kék gyűrű, amit Meghan viselt...

Megindító volt látni Meghan édesanyjának örömkönnyeit. Minden gyermekét egyedül nevelő nő azonosulni tudni vele: Felneveltem. Révbe ért. És kivétel nélkül minden egyes szülő ezt kívánja gyermekének. 

Személy szerint nagyon örültem, hogy Meghan minden percben önmagát képviselte. A ruhájával, ami egyszerűnek, ugyanakkor elegánsnak hatott. Ahogyan sugárzott a boldogságtól, szerintem kifejezetten bájos volt. És a Gospell- kórus, akik tényleg gyönyörűen énekeltek. Méltón tudta viselni a tiara-t is, ami évtizedeken keresztül a királynő családjának birtokában volt. Igazán fejedelmi külsőt biztosított egy olyan lánynak, aki nem próbálta túljátszani a hercegnőt, azzá vált. 

http://www.radioitalia.it/notizie-curiosita/generica/curiosita/17203_tutto_ma_proprio_tutto_sul_royal_wedding_di_harry_e_meghan.php?fbpage=1

Sokan Mexikót a végtelen tengerrel, a csodás strandokkal, egzotikus világgal azonosítják. Mind emellett Mexikó egy kultúrákban igen gazdag ország. Mai interjúalanyom egy mexikói hölgy, aki húsz évvel ezelőtt úgy döntött, egy magyar férfival köti össze az életét. Beszélgettünk az esküvőről és a különböző hagyományokról.

Egy nő és egy férfi a világ két távoli pontjáról 1998-ban Mexikóvárosban kimondta a boldogító igent. Magától értetődő volt, hogy Mexikóban és nem Magyarországon esküdtök? Ha igen, miért alakult ez így? 

Igen, rögtön úgy alakult a terv, hogy Mexikóvárosban lesz az esküvő. Csak polgári szertartás volt, egyházit nem tartottunk. A férjem családja sajnos nem tudott eljönni, anyósomnak pedig kifejezetten nem ajánlották az utazást magas vérnyomása miatt, mert Mexikóváros 2200 méterrel fekszik a tenger felett. Én választottam a helyet, én szerveztem meg a részleteket, mert a férjem Magyarországon tartózkodott. Az anyakönyvvezető ugyanabban az étteremben esketett meg minket, ahol utána a lakodalom megrendezésre került.

Amikor Magyarországra költöztetek, megünnepeltétek férjed családjával is a házasságot?

Igen, nem sokkal a szertartás után végleg Magyarországon telepedtünk le és egy kisebb vacsorát szerveztünk a rokonokkal.

 Én úgy vélem, hogy a különböző kultúrák gazdagítanak minket. A ti esküvőtökben megjelentek mind a mexikói, mind a magyar hagyományok? Milyen részletekre figyeltél oda?

A magyar barátnőm azt tanácsolta, hogy a menyasszonyi ruha mellett használjak egy másik ruhát is, azaz a menyecskeruhát. Egy magyaros ruhát választottam, amit ő adott kölcsön. Ez volt az est meglepetése, senki nem tudta, mit tervezünk. Aztán a meghívott, ott élő magyarokkal táncoltunk is, ahogyan a magyarok szoktak.

Mexikóban is rengeteg esküvői hagyomány létezik. Tudnál nekünk mesélni erről egy kicsit?

Az esküvők nagyon különbözőek lehetnek attól függően, hogy városban vagy falun tartják-e őket, valamint nyilván közrejátszik a költségvetés is. A mi esküvőnk kicsi volt, kevés vendéggel, de így sem maradhattak el a finom ételek és persze a tánc. Vannak táncos játékok, mint például a “Vibora de la mar”, amikor a vőlegény és a menyasszony egy széken állnak. Tradícionális elem még a csokordobás és férfiak esetében a harisnyakötő- dobás.

Igaz, hogy az alapértékek ugyanazok, mégis eltérő országból származó embereknek nem könnyű harmóniát találni a házaséletben. Úgy gondolom, ehhez kitartó munka kell. Ti immár húsz éve vagytok együtt. Tudsz valamilyen tanácsot adni azoknak, akik még a nagy nap előtt állnak?

Természetesen nem minden csak öröm és vidámság, ezzel tisztában kell lenni. Bizony lehetnek hullámvölgyek. És azt, hogy a szokásaink különböznek, néha nehéz egyeztetni, de meg kell találni az egyensúlyt. Ha nem is sikerül teljesen beilleszkedni a fogadó kultúrába, lényeges, hogy tiszteljük azt. Ugyanez vonatkozik a gyerekekre, érdemes úgy nevelni őket, hogy megértsék, ez a kettőség gazdagítja oket és több lehetőséget nyit meg számukra.

Köszönöm szépen a beszélgetést és további boldog éveket kívánok nektek!

Kövessetek Facebookon is!

Azt biztosan tudjátok, hogy a mexikóiak megadják ezeknek a családi ünnepségeknek a módját. A menyasszony általában egy veterán autóban érkezik a helyszínre, aminek hátuljára, követve más országok hagyományait, gyakran konzervdobozokat kötnek. Ez a csörgő arra hivatott, hogy elűzze a rossz szellemeket. De lássuk, milyen más érdekes tradícióval dicsekedhetnek a mexikóiak!

Ha egyházi szertartást is ünnepelnek, a menyasszonynak három csokra van. Kettőt mindenképp magával visz, akkor is, ha nem vallásos. Ugyanis a szertartáson használt virágösszeállítását általában félreteszi és megőrzi, a csokordobáshoz pedig egy egyszerűbben elkészített kompozíciót használ. Kié lehet a harmadik csokor? Egy kis segítség: A harmadik csokor a templomban marad.

Bizony: az a Guadalupe-i szűzé.

Ami megkíméli a házasulandókat a túlzott költségektől, ami valljuk be, egy-egy család mérete miatt szinte mindig előáll, az a padrinos, azaz a násznagyok (ebben az értelemben) közreműködése és támogatása. Ez azért nem csak azt jelenti, hogy pénzt adnak a párnak vagy megveszik a gyűrűket, kifizetik a templomot, hanem szimbolikusan is felelősek a házasság sikeréért. Mindennek megvan a násznagya, a tortának, a csokroknak, a templomban felszentelt bibliának, ami majd az új család első közös bibliája lesz, hogy csak néhányat soroljak fel.

A mexikóiak nagyon szeretik a fiesta-t, így a lakodalom néha napokig is eltart. Másnap van a recalentado (az újramelegítés), amikor újra összejön a család és elfogyasztja a maradék ennivalót. De visszatérve a jókedvű mulatsághoz, egyik elengedhetetlen része a “La víbora de la mar” nevű tánc. Ekkor a menyasszony és a vőlegény egy-egy széken állnak, valamilyen úton módon mindig egymást tartva. Nem engedhetik el egymás kezét vagy a fátylat vagy bármit, ami összeköti oket. Néhányan a vendégek közül vigyáznak rájuk, körbeveszik oket, ugyanis a vendégsereg lökdösni kezdi őket, mintegy szimbolizálva a házasság során majd felbukkanó nehézségeket. A lényeg, hogy ne tudják lelökni sem a férjet, sem a feleséget, hiszen akkor lesz sikeres az együttélésük.

Ezt a rövid kis beszámolót azért ékeltem az interjúsorozat részei közé, mert a következő hölgy, aki mesélni fog nekünk, mexikói és húsz évvel ezelőtt kötötte össze életét egy magyar férfival. 

Folytatjuk a beszélgetés Imolával:

A szertartásvezetők jelenléte egyelőre meglehetősen új az esküvők piacán. Miért döntöttetek mégis szertartásvezető mellett?

Azt már kislánykorom óta tudtam, hogy én olyan esküvőt szeretnék, ahol a helyszínen a szabad ég alatt adnak majd össze minket, amelynek lesz anyakönyvi és egyházi része. Aki az esküvőnket lebonyolította, ő 12 évig anyakönyvvezetőként járt ki erre a helyszínre, de azon a nyáron elkezdett ott dolgozni, így már csak szertartásvezetőként tarthatott szertartást. Nagyon szimpatikus volt nekünk, ezért rögtön eldöntöttük, hogy őt szeretnénk. Tájékoztatott minket, hogy miután ez nem hivatalos szertartás, így előtte anyakönyvezető előtt 2 tanúval kell aláírni a hivatalos papírokat. Így is tettünk. Fantasztikus szertartást kaptunk, személyes volt, megható, jó hangulatú, teljesen visszaadta a szavaival mindazt, amik mi vagyunk. A násznépnek nagyon tetszett, hol sírtunk a meghatottságtól, hol nevettünk az általunk elküldött kis történetek hallatán.

Akadt olyan dolog, ami elhagyhatatlan volt számodra a szertartás keretein belül, amirol nem tudtál lemondani? Mire törekedtél, mi volt a mottód, az elképzelésed?

Azt szerettük volna, ha laza lenne az egész napunk, hogy önfeledten át tudjuk adni magunkat a pillanatnak. Ehhez egy olyan szertartás illett, amely jókedélyű, de ugyanakkor megható is. Minden elképzelésünket felülmúlta a szertartásvezetőnk, annyira emlékezetes és több mint tökéletes szertartást kaptunk tőle.

Mindig mondom a menyasszonyoknak, hogy ne azzal törődjenek, hogy a vendégek hogy érzik magukat, hanem hogy ők, azaz a pár felszabadultan tudjanak ünnepelni. Természetesen így is tovább foglalkoztatja őket az est sikeressége, ami érthető, hiszen életük nagy eseményéről van szó. Te kaptál visszajelzéseket a vendégektől? Mi tetszett nekik különösen?

Először is nagyon tetszett nekik a helyszín. Az erdőben volt egy hatalmas zöld terület, ahol a vendégeket el is tudtuk szállásolni, így még felszabadultabbak lehettek, hogy nem kellett még aznap haza utazniuk.

A dekoráció,  a szertartás, a torta, a vacsora, minden pozitív fogadtatásra talált. A lánykikérést, amit a szüleimnél tartottunk és amit egy kisebb vendégfogadással kötöttünk össze, szintén nagyon élvezték. Én éppen készülődtem, amikor a férjem megérkezett a rokonaival és a barátaival, majd kikért. A vendéglátás után együtt átmentünk a helyszínre, ahol a szertartást követően kezdetét vette a reggelig tartó mulatozás.

Imola, köszönöm szépen a vidám hangulatú beszélgetést és az ötleteket! Jó olyan embert kérdezni az esküvők világáról, akin látszik, hogy a nagy nap tényleg igazán különlegesen sikerült. További sok boldogságot kívánok nektek!

Kedves olvasók, ti pedig követhettek Facebookon, illetve látogassatok el honlapomra!

Fogadjátok sok szeretettel ezt a beszélgetést Imolával, aki 2017. 07.29-én kötötte össze életét Gyurival egy vidám, önfeledt szertartás keretein belül. Az esküvő megszervezése lehet akár egy emberpróbáló feladat, de úgy érzem, Imolának sikerült a tökéletes nagy nap és még csak menyaszörnnyé sem kellett válnia. Ennek titkáról csevegtünk és azt is elárulta nekem, miért pont szertartásvezető adta össze őket.

Imola, ha jól tudom, télen kezdted el szervezni az esküvőtöket. Mennyi ideig tartottak az előkészületek?

Igen, Gyuri 2016. november 15-én kérte meg a kezemet. Amikor este, hazaértem a munkából, a lakásban mindenhol gyertya és virágszirom fogadott. A nappaliba érve láttam, hogy egy videó megy a háttérben a közös képeinkkel. Az utolsó képen ez állt: "Már csak egy kérdésem maradt". Erre a kérdésre boldogan mondtam igent. Ezek után elég gyorsan a tettek mezejére léptünk. December 2-án megnéztük a helyszínt, egy a Pilisben található Pihenőparkot, amibe első látásra beleszerettünk, ezért még aznap lefoglalóztuk. Valahogy minden sikerült és a maga idejében történt. A ruhát például közvetlen karácsony előtt sikerült még kiválasztanom, amikor is az egyik ruhaszalon kiírta, hogy azon a héten szerdán minden ruhát 50%-kal olcsóbban árusítanak. Mivel aznap pont szabadnapom volt, gyorsan leszerveztem barátnőimmel és édesanyámmal, akiket szerettem volna, hogy velem legyenek a kiválasztáskor, majd időpontot kértem. Megvolt az elképzelésem, hogy milyen ruhát szeretnék, igy természetesen hamar rátaláltam az elképzeléseimnek megfelelőre. Felpróbáltam és azt éreztem, amiről már hallottam. Tudtam, ha megtalálom, akkor érezni fogom. Elsírtam magam.

Nekem úgy tűnik, hogy rendszerezetten, céltudatosan haladtál előre a kivitelezésben. Te egyedül irányítottad a folyamatokat vagy igénybe vetted szakemberek segítségét? 

A folyamatokat én irányítottam, konkrét elképzelésem volt minden téren. Szerencsére a férjemmel mindenben egyezik az ízlésünk, így nem voltak kétségeim, nem volt kérdőjel vagy lemondás egyikünk részéről sem. Nem kértem segítséget, én intéztem mindent, de kikértem a férjem véleményét is. Ugyanazt akartuk, őt pedig büszkeséggel töltötte el, hogy milyen szépen rendezem az esküvő körüli teendőket.

Egy jól sikerült esküvőhöz hozzá tartozik a megfelelő szolgáltatók kiválasztása. Te kikre építetted fel a nagy napot?

Mint a tervezés minden fázisában, ebben az értelemben is megtaláltuk a megfelelő zenekart, a fotóst, a videóst és a vőfélyt, akiről tudtam, hogy több mint 800 esküvőt bonyolított már le, őt szerettem volna mindenképp. Eltelt 2-3 hét, de nem hívtam fel. Majd láttam egy kiírást tőle, hogy  a július 29-e felszabadult. Nem hittem a szememnek, egyből tárcsáztam és sikerült. Ő lett a vőfélyünk, ami voltunk a 865. párja. Az ő munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy minden zökkenőmentes legyen. Aztán ráleltünk a megfelelő cukrászra, virágosra, dekoratőrre. Decemberben lefoglaltunk minden fontos szolgáltatót, és az elkövetkező 3 hónapban semmivel sem foglalkoztunk.

Áprilisban elkezdtem intézni  a meghívókat, a kicsi koszorúslányok ruháját, kosarát, a szirmokat, a további kiegészítőket.

Megterveztem az ültetési rendet, a menüt és az itallapot, a pálinkás üvegekre  címkét, az irányító táblákat és más szövegeket..

Közben elmentünk karikagyűrűt nézni, aznap azt nem találtunk, de sikerült összeállítani a férjem teljes öltözékét, ami annyira tökéletes volt, hogy én már a boltban megkönnyeztem. A menyecske ruhánál ugyanolyan pontosan tudtam, mit szeretnék, mint a menyasszonyi ruhánál és egyből megtaláltam azt is a cipőkkel együtt.

Folyamatosan rendeltem és készíttetem a szülőköszöntő ajándékokat. A násznépre is gondoltam, nekik legyezőket szántunk a meleg miatt, ami szerencsére egy kellemes meleg nyári nap volt, de kánikula nélkül. A gyerekeknek szinezőt és ceruzát raktam össze, és hasonló apró figyelmességekkel készültem.

Mivel mindent sikerült időben elintézni, lefoglalni, nem a kapkodásé volt a főszerep. Még milyen tippeket tudnál adni más menyasszonyoknak?

Én azt gondoltam régen, hogy a nagy napon én majd tipikus "Menyaszörny" leszek. Szinte láttam magam előtt, hogy majd mindenen felhúzom magam, stresszelni fogok és hogy nem tudok ellazulni. Egy tippet adnék, ne kezdjetek el már egy évvel előtte készülődni, ne izguljátok túl  a dolgokat, ne foglalkozzatok azzal, hogy esik- e az eső. Én arra gondoltam, hogy ha esni fog az eső, az sem fog érdekelni, mert én akkor is férjhez fogok menni, ahhoz, akivel nagyon szeretjük egymást. Az akkor is a mi napunk lesz.. Pozitív gondolkodású vagyok, így tényleg próbálom mindig mindennek a jó oldalát nézni.

A 2. részt holnap olvashatjátok. Addig is kövessetek Facebookon vagy látogassatok el honlapomra! 

Úgy vélem, méltán törekszik minden szerelmespár esküvőjük tökéletességére. Ez alatt természetesen azt kell érteni, amit leginkább ők maguk szeretnének házasságkötésük napján. Ezért tiszteletben kell tartani kívánságaikat és segíteni elképzeléseik megvalósítását.

Szerintem egy esküvő remek alkalom az álmodozásra. Merjünk álmodni! Persze nem úgy értem, hogy rugaszkodjunk el a valóságtól és béreljünk ki egy egész kastélyt, hogy néhány órára hercegnőnek érezhessük magunkat, ha erre nincs fedezet. Én például amondó vagyok, hogy lehet különleges szertartást varázsolni bármilyen költségvetéssel, amihez természetesen kell a jó szervezés és az igények kreatív alakítása. Nem lemondani kell az igényekről, hanem ügyesen megvalósíthatóvá tenni őket. Bizonyos dolgokat pedig muszáj elengedni. Ne az álljon a középpontban, hogy mindenki jól érezze magát (ez a nagy számok törvénye szerint amúgy is szinte lehetetlen), hanem hogy a házasulandók legyenek megelégedve, tudjanak önfeledten örülni és elengedni magukat.

Az az igazán szerencsés megoldás, ha olyan szakembereket találunk az esküvő lebonyolítására, illetve a különböző feladatok elvégzésére, akikben maximálisan meg tudunk bízni, akikkel le tudunk ülni és akik nyitottak az ötleteinkre, meghallgatják és megjegyzik a részleteket, hiszen a különlegesség pontosan a részletekben rejlik.

Néhány igazán gyönyörű csokor a különlegesség jegyében. Ti melyiket választanátok?

Látogassatok el Facebook oldalamra: Szertartásvezető - Leon-Kertesy Tünde Judit, valamint honlapomra: www.kolibrieskuvo.hu