Május 31-én egy olyan pár esküvői szertartását tarthattam, akiket már skype-os beszélgetéseink során is a szívembe zártam. Angliából szervezték nagy napjukat, amire először szertartásvezetőként hívtak, majd felkértek ceremóniamesternek is. Ezúton köszönöm Manuelnek és Juditnak a bizalmat.

A virtuális beszélgetések után, nem sokkal az esküvő előtt végre személyesen is megismerkedhettünk. Együtt ellátogattunk a Tündérerdőbe, ahová a jegyespár a szertartást tervezte. Gyönyörű, mesés helyszínt találtunk az erdő közepén. Rögtön éreztük mindhárman, hogy a hely tökéletes, a pár pont ilyenről álmodott.

Ahogyan közelített a szombat, egy whatsapp csoportban bemutatkoztam a spanyol vendégeknek, mivel én kísértem őket busszal a helyszínre, Láttam, hogy mindenki izgatottan bújja az időjárás-jelentést, készülnek esőre, hőségre, minden eshetőségre. Ez a nyár valóban magában hordozta a meglepetéseket. Hűvös reggelre ébredtünk, de az a tapasztalatom, hogy a legkomorabb viharfelhő is elvonul, lehet, hogy csak kis időre, de teret engedve a hitvesi eskünek.

Délután fogadtam a spanyol vendégeket, akik a sztereotípiától eltérően mindnyájan nagyon pontosan megjelentek a megbeszélt találkozóhelyen. Ennek ellenére kissé kalandosan és latinosan érkeztünk meg az esküvői helyszínre. Az egyeztetés során kialakult egy félreértés, ami alapján a sofőr Szentendrére igyekezett, nem a Tündérerdőbe és mint kiderült, esze ágában sem volt az erdőbe vinni minket. Finom győzködésem kisebb-nagyobb akadályokba ütközött, de minden jó, ha jó a vége. Végül mindnyájan eljutottunk a Tündérerdőbe. Hihetünk a kicsi, jelentéktelen jelekben. Például, hogy én aznap a saját autómmal mentem volna, aztán inkább ezt a megoldást találtuk ki, hiszen így a spanyol vendégeknek is volt egy biztos pontjuk, nem egyedül kellett egy ismeretlen országban utazgatniuk. Míg a Tündérerdőben a vőlegény és a menyasszony várakozott, én rövid, ám nem tervezett városnézésre indulhattam a tanúkkal, Manuel szüleivel és a népes rokonsággal.

A kalandos utat gyorsan elfelejtettük, hiszen mindenki készen állt a nagy pillanatra, a jegyespár bevonulására. A kiváló hangtechnikának köszönhetően a varázslat folytatódott. A remekül megválogatott zene és ahogyan a hangom szállt a fák között, ünnepélyes hangulatot teremtett. A hitvesi eskü, a fogadalomtétel, a lakatceremónia és az örömszülők köszöntése egytől-egyig meghatotta mind a házaspárt, mind a vendégeket. Örültem, hogy a rohanás és a fennakadások ellenére, Judit és Manuel egy nyugodt, bensőséges szertartás keretein belül mondhatták ki a boldogító igent.

Az állófogadást követően a lagzi helyszínére buszoztunk, egy szentendrei, hangulatos kerthelyiségbe a Dunakorzón. A kifejezetten ízletes vacsora után nem maradhattak el a klasszikus játékok, a fényképezkedés a szűk utcácskában, a Dunával mint csodálatos háttérrel.

Köszönöm Manuelnek és Juditnak a bizalmat, nagyon jól éreztem magam az esküvőjükön. Szerettem a kihívást, hogy a szertartás szövegét úgy állítsam össze, hogy ne tolmácsolás legyen, ugyanakkor mind a magyar, mind a spanyol vendégek az esküvő részeseinek érezhessék magukat. Bevallom, a többnyelvű esküvők a kedvenceim. Amikor nem csak két fiatal, hanem két kultúra is összefonódik. Sok boldogságot kívánok Juditnak és Manuelnek!